"Véletlenek nincsenek" gondolatról jutott ez eszembe. ( lehet kicsit el fogok kanyarodni a témától, ezért előre is elnézést )

Ez inkább ilyen gondolataim kusza összegzése lesz, mintsem vállalható jól átgondolt vélemény, ettől most tekints el :)

A "jó" és "rossz" létezik, de csak erkölcsi szempontból. Ha nagyobb távlatból nézem akkor pedig minden mindennel összefügg ( ok-okozat ),
ezáltal világossá vált ( már amennyire ez a kifejezés illhet' ide ), hogy a dolgok sem nem jók, sem nem rosszak, egész egyszerűen csak vannak, hogy célt szolgáljanak ( ugyanis mindennek a világon értelme és célja van - vagy csak szeretjük ezekkel a jelzőkkel felruházni a dolgokat ). Mindezt azért, hogy a ( jónak vagy rossznak vélt ) hatásoktól és élményektől fejlődjünk valamilyen ( általunk - nem feltétlen tudatosan - választott ) irányba. ( hozzáteszem a rossz élményektől sokkal radikálisabban lehet fejlődni, így azért hálásabbak is lehetünk - már ha olyan a felfogásunk,
mert sebeink tutujgatása és nyalogatása a lehető legrosszabb dolog amit tehetünk, ha minket sérülés ér.
Meg kell érteni miért történt, mi volt az oka, és mi lett a következménye.
Szerintem ez a legjárhatóbb út - már magamból kiindulva - Büszkén vállalom az összes hibámat és hülyeségemet, ugyanis részben azok miatt lettem az aki )

Ha lenne is rá lehetőség, én nem akarnék visszamenni az időben. Szerintem egy rosszul vett levegővétel már radikálisan változtatna a jövőn. Persze a gondolattal néha éppannyira jó eljátszani, mint amennyire hiábavaló, hogy "mi lett volna ha".

Sors és véletlen szerintem ugyanúgy tudatunk szüleménye. Szerintem nincs különösebb sorsszerű oka annak sem, hogy két ember találkozik, viszont amint találkoznak, vagy közös élményben részesülnek, azonnal értelmet nyer az esemény, és ezáltal oka ( és valamilyen irányú következménye is ) lesz az egésznek.
A kérdés logikus, hogy ezt vissza fele nézve akkor miért ne lehetne nevezni sorsnak?
Mert ugye megtörtént, így alakult, nem lehet megváltoztatni és annak egyenes következménye, hogy akkor már így kellett lennie, mivel így lett, tehát oka volt, és annyi "véletlen" ami közrejátszott, talán nem is lehetséges. Ezek után még ha már (?) nem is feltétlen hiszek a sorsban ( persze ahhoz magát a fogalmat kellene tisztázni, hogy kinek mit jelent, hogy tudjak róla érdemben dönteni ) akkor is összeteszem a két kezem, hogy így alakultak a dolgok ahogy. Minden dologért végtelenül hálás vagyok.
Legfőképp a rosszakért, amiknek értelme azonnal megváltozik ha visszanézek.

Van mikor megpihenek, megállok egy kicsit, és körülnézek, és elgondolkozok azon, hogy Valóban rossz volt az hogy át ( / meg ) kellett élnem azt a helyzetet? Tanultam belőle, tehát fejlődtem. Ezek után akkor miért lenne rossz. Persze maga az akkor átélt érzés tudata lehet rossz, de mit számít ha a jellemfejlődésemhez szolgált? És ha így fogjuk fel, hogy vannak -jó- dolgok és vannak amikből -rengeteget lehet tanulni- élmények ( ez utóbbit nevezik sokan rossznak ), akkor új lehetőségek nyílnak.

- Önmagában senki és semmi sem fontos, minden általunk lesz azzá. -