Jöjj velem, poros ösvényemen! Hosszú bár,
de majd az igazak vas-súlya alatt meggörnyedve
sóhajtasz fel igazán: ez a kép mily' élettelen!
Hiába nevezed hát létnek szüntelen
ezt a mocskos színjátékot...

Ekkor árnyék-lényed a fényben tűnik el,
ahol meddő szavakra már senki nem felel.
a kinti zajt majd belső csend folytja meg,
nyiss hát szemet, fület, s ezernyi érzéket;
hogy oda láss, oda hallj, oda érezz,
ahol a mindenség elérhet!

/2011. szeptember 5, Cibakháza/